Bródy András matematikus, közgazdász 1964. óta foglalkozik számítástechnikával, pontosabban használja a számítógépet munkájához. Most induló sorozatunknak - melyben a huszadik század utolsó évében arról faggatjuk majd beszélgetőtársainkat, milyen jövőt látnak a bűvös határon, a 2000. éven túl - azért ő az első vendége, mert különösen aktuálisnak érezzük fő kutatási területét, a világgazdasági folyamatokat, ciklusokat. Ráadásul sokakkal együtt azt állítja: a világgazdasági fejlődés és az ezzel összefüggő társadalmi, gondolkodásbeli változások szempontjából nem a 2000 a bűvös szám, hanem a 200!
- Az ezredforduló tulajdonképpen már a ‘90-es évek elején beköszöntött a számítástechnika óriási fellendülésével és az internet elterjedésével. Mindez egyértelműen egy új korszak kezdetét jelzi, de vajon ez függetleníthető-e a számoktól?
- Kétszáz évenként kommunikációs forradalom következik be Európában - és most már a világban -, ami azt jelenti, hogy megváltozik a gondolkodás szerkezete, a kommunikáció; másképp érintkezünk, más tudásanyag van a fejünkben és másképpen tartjuk azt rendben. Persze nem fiziológiai folyamatról van szó, hiszen agysejtek szempontjából a zulukafferek vagy tunguz pásztorok semmiben sem különböznek tőlünk; átrendeződés történik, a fejünkben lévő winchester szerkezete jellegzetes változásokon megy át. Most azt látom például, hogy igazodva az elvárásokhoz és az információk mennyiségi változásához, kezdjük megtanulni, hogy ne közvetlen tudásanyagot tároljunk a fejünkben - hiszen ez egyre kevésbé lehetséges -, hanem annak tudását: hova kell fordulni, ha valaminek utána akarunk nézni. Számítástechnikai hasonlattal élve: mutatók, kapcsok, linkek őrződnek meg az agyban.
Ez a kétszáz éves ciklus azt hiszem összefügg azzal a kétszáz éves ciklussal, melyet gazdaságtörténészek mutattak ki árstatisztika segítségével. Minden kétszáz évben van egy hatalmas infláció, amelynek oka, hogy olyankor az emberiség valami teljesen új és gazdaságtalan dolgot kezd csinálni: vagy könyvnyomtatásba kezd, vagy kétszáz évvel később anyanyelvi főiskolai oktatásba, ami borzasztó pénzeket emészt föl; vagy a tőkés társadalom kezdetén az újságokat kezdi csinálni, vagy a távírót, amire szintén sokan ráfizettek. Ma is csak a sikeres vállalatokat látjuk, de hogy az internetnek, ennek az óriási hálózatnak a kifejlesztése mennyi pénzbe kerül - ami közvetlenül soha nem térül meg -, senki sem tudja kiszámolni. A fejlődés ennek ellenére megállíthatatlan, hiszen gazdasági, társadalmi szempontból fontos dologról, az információ áramoltatásáról van szó, és az információ: hatalom.
- Ezek szerint gazdasági és kommunikációs szempontból egyaránt egy kétszáz éves ciklus végén vagyunk, illetve egy új kezdetén?
- Még az egyre növekvő ágában vagyunk egy óriási föllendülésnek. Amikor Gutenberg föltalálta a könyvnyomtatást, még tíz éven át nagyjából megduplázódott a kiadott könyvek száma, aztán lassan belesimult a szokásos három-négyszázalékos növekedésbe. Most még mindig a nagyon nagy tempójú növekedés időszakában vagyunk, ám nem lehet pontosan megmondani: az elején, közepén vagy a végén, de lassulni egyelőre nem látszik a folyamat.
- Hogyan lehet ez a kétszáz év állandó, miközben a technikai fejlődés, a szellemi tudás gyarapodásának felezési ideje csökken?
- A kétszáz éves ciklus élettani konstansokra vezethető vissza. Egy agyvelőt kiképezni körülbelül húsz-huszonöt év, aztán ez az agyvelő még negyven-ötven évig funkcionál, ez a maradék életidő. Ebből a két késleltetési időből számolható ki a körülbelül kétszáz éves ciklus. Számomra azért ennek van egy kellemes üzenete, mert azok a gazdaságtörténészek, akik a kétszáz éves ciklust megállapították, csak óriási rendetlenséget, inflációt, kapkodást, gazdaságtalanságot láttak az átmeneti periódusokban; ha azonban ez egyben kulturális, szellemi periódus is, akkor a krízis mögött katarzis, a tisztuló értelem munkál.
- Sokan mégis az ördög művét látják a számítógépben vagy az internetben, és igyekeznek magukat távol tartani tőle. Ám úgy tűnik, aki nem képes követni a változást, nem tanulja meg használni az eszközöket, végzetesen lemarad. A szeparáció és vele együtt a távolság fog növekedni a társadalmi csoportok között, és egy, ugyan növekvő létszámú, egyre erősebb és képzettebb internetes vagy kommunikációs elit alakul ki, aki a társadalom széles rétegei fölött uralkodik; vagy a jellemzően demokratikus és szabályozatlan, az egyenlőségen alapuló Háló, az esélyegyenlőség növekedésén keresztül átdemokratizálja a társadalmat, sőt: esetleg új önirányítási formákat, rendszereket hoz létre?
- Szeretünk esélyegyenlőségről beszélni. A Kádár-rendszerben gondosan vigyáztak az esélyegyenlőségre, aminek eredményeként mindenféle fejlődés leállt. Vízszintes felületen nincs áramlás. Ahhoz, hogy a fejlődés gyors lehessen, eleve nagy esélyegyenlőségi különbségnek kell lennie azok között, akik birtokában vannak a tudásnak, és azok között, akik még nincsenek. Különben mitől lenne haladás? Azelőtt is esélyegyenlőtlenség volt az analfabéta és az írástudó között. Hogy ez szeparálja vagy összehozza az embereket? A hasonló a hasonlónak örvend, meg fogja találni a kapcsolatokat, és az interneten jobban meg tudja találni. Azt hiszem a háló különösen a társadalom alkotó, kreatív része számára lesz nélkülözhetetlen és ad óriási lökést; ugyanakkor azt is elősegíti, hogy kreatívvá (vagy legalább kreatívabbá) váljon, aki azelőtt nem volt az. Gazdasági példával élve: a pénztőke területén elérhető mesés profit elemi erővel tartja vissza a tradicionális iparágakat - mondjuk a gyertyaöntést vagy lószerszámkészítést -, és ad lökést a hightech-nek, az újnak. Persze díszgyertya ma is kell, de a gyertyaöntés, mint iparág, nem tudott a villamosiparral versenyre kelni. Ez a megállíthatatlan átalakulási folyamat óhatatlanul átformálja a társadalmat is. Okosabb, kreatívabb, önállóbb emberek kellenek - és ez az internettől függetlenül is igaz.
Másrészt persze a világháló adta kommunikációs lehetőségek új távlatokat nyitnak a társadalmi önigazgatás számára. Ami az athéni demokráciában méreteinél fogva lehetséges volt: az állam és polgárainak közvetlen érintkezése, már egy sokkal nagyobb ország számára is valósággá válhat. Ehhez viszont előbb el kell jutni a megfelelő fejlettségi szintre. Amíg nincs mindenki a hálózaton, csak elvi lehetőségekről beszélhetünk.
- Amennyire demokratikus a világháló, épp annyira alkalmas arra is, hogy rajta keresztül figyeljék, ellenőrizzék használóit. Az ellenzők ilyenkor Orwellt szokták emlegetni...
- Nem kizárt, hogy a Pentagon annak idején éppen ilyen meggondolások alapján szállt be óriási pénzekkel az internet kialakításába. Azt is valószínűnek tartom, hogy bizonyos kulcsszavak, gondolatok áramlását folyamatosan figyelik. Például egész biztos kutatták Amerikában, hogy Clinton szerelmi ügyeiről milyen vélemények jelennek meg. Fura dolog, hogy rossz néven vesszük - persze jogosan -, ha egy kormány titokban próbálja megtudni a gondolatainkat, de ha ugyanezt nyíltan teszi, azt viszont nagyon jó néven vesszük, sőt, dühösek vagyunk, ha nem kíváncsi ránk. Az internet valóban alkalmas arra, hogy rajta keresztül megfigyeljék az embereket, de ugyanakkor - miután úgy csinálták, hogy eltéphetetlen háló legyen - a legnagyobb szabadságnak is eszköze. Az atomenergiát is lehet az emberiség leigázására és felszabadítására egyaránt használni.
- Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy egyszer valaki valamilyen módon rátegye a kezét az internetre?
- Ez teljesen lehetetlen, egyrészt mert elemi erővel törne ki a fölháborodás, másrészt meg nincs hol rátegye a kezét, hiszen olyanra csinálták, hogy bármilyen világkalamajka, háború vagy földrengés esetén is működőképes maradjon. Ez egyben az elfoglalhatatlanságát is jelenti: erősebb lesz, mint a pénz, erősebb, mint a kormány, a tank és a bank...
- Minden kornak megvoltak a maga (technikai) csodái, hosszú út vezetett az első fémeszközöktől a könyvnyomtatáson és a gépipari forradalmon át a számítástechnikáig. Ezek nagy társadalmi, gazdasági változásokat hoztak, de a végső kérdések nem változtak és megoldásukhoz sem jutottunk közelebb.
- Időnként jön valaki, aki azt hiszi magáról, tudja a válaszokat, ezt deklarálja és ebből mindig nagyon nagy baj van... Alapjában véve örülnünk kell, hogy vannak végső kérdések, amelyek végső kérdések maradnak, különben leállna a mozgás.
Közgazdaságira változtatva a kérdést: van évi két-három, esetleg négy százalékos - minél gyorsabb, annál jobb - technikai fejlődés, azaz egy generáció alatt körülbelül másfélszer, kétszer okosabbak, tehetségesebbek lesznek az emberek. Tehát az ember egy olyan automata, amely magánál sokkal komplexebb automatákat tud létrehozni - a gyerekeket. Ezért nem lehet úgy hozzáállni ehhez a kamaszokat jellegzetesen magával ragadó mozgalomhoz, hogy "az istenit, mit piszkálja a számítógépet folyton ez a gyerek!" Ha nem piszkálná, akkor nem volna meg a lehetősége ennek a három százalékos növekedésnek! Ha nem tekintene úgy az apjára és nagyapjára, mint egy albán kecskepásztorra, akkor ez a három százalék nem tudna kijönni!
Persze nem mondhatom teljesen egyértelműen, hogy fönntartás nélkül az internet híve vagyok, mert sajnos része például a gyermekpornográfia is. Viszont be kell látni, csak az jelenik meg a hálón, ami a társadalomban amúgy is megvan. Ne az internetet üldözzük, mert vannak aberrált emberek! Nem volt ez másképp régebben sem: amikor átnéztem, hogy a könyvnyomtatás kezdetén, az ősnyomtatványok idején mi volt bestseller, kiderült, hogy az egyik oldalon természetesen a Biblia, de a másikon Albertus Magnusnak A férfi és női test rejtelmeiről írott könyve. Már akkor jelentkezett, amit ma pornográfiának hívunk, hiszen az emberekben eleven érdeklődés van a másik nem iránt, ami néha helyesen, jól, néha helytelenül, aberráltan jelenik meg.
- A sorozat alapkérdése profánul megfogalmazva: lesz-e világvége 2000-ben? Komolyan: milyen lesz a jövő évezred?
- Hogy az évezredben mi lesz, nem tudom, de az elején nagyon érdekes kétszáz év indul el. Másképpen, más hatásfokkal, más méretekben fog az emberiség érintkezni, ez alapvetően megváltoztatja a gazdaságot is, a politikai rendszert is, de nem tudni még, hogyan. Mindebben az internetnek hallatlan nagy szerepe van már ma is. De sok minden múlik még azon, hogy milyen rendszerek fognak elterjedni, mely szoftvergyártók kerülnek ki győztesen, milyen szemléletmód érvényesül. Azt hiszem a jövő a szabad rendszereké. Gutenberg titokban akarta tartani a könyvnyomtatást, mert azt hitte magáról, hogy Biblia-hamisító, aki a kézírás helyett gépi módszerekkel állítja elő a Könyvet. Most már tudjuk, hogy megy a könyvnyomtatás, és a számítógép sem maradhat sokáig egy kisebbség titka.
- Nem lehet, hogy egyszer csak ráun az emberiség erre az egészre, és egészen más irányba megy tovább a fejlődés?
- Nem hiszem, hogy ilyesmi bekövetkezhetne. Egyrészt személyes élmény, hogy ahányszor valami baj van a hálózattal vagy a számítógéppel, megvonási tünetek jelentkeznek rajtam. Másrészt minden új technológia hoz magával kényszerelemeket. Amikor a kéményt feltalálták, akkor sem tudták, hogy tulajdonképpen ezzel hozták létre a magánéletet, hiszen addig a földesúr az egész pereputtyával együtt egy nagy szobában lakott, ami fölül nyitva volt az ég felé, és ott ment ki a füst; de amikor már volt kémény, és minden szobában lehetett külön fűteni, akkor megteremtődtek a család és a magánélet kialakulásának feltételei. Jóval később a televízióval megint valami fura történt, az emberek lakásába bejött a nagyvilág, de még nem interaktív módon. Most, az internettel kezd igazán interaktívvá válni ez a kapcsolat, de ezt éppen úgy meg kell tanulnunk, mint a nyelvet vagy az írást. És meg kell tanulnunk szelektálni, mert az interneten a hülyeség is ugyanazzal a sebességgel terjed, mint az okos és megbízható gondolat.
(Az interjú nyomtatásban az Internet Kalauz 1999. januári számában jelent meg, a Finálév sorozatban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése