Beszélgetés Barna Imre műfordítóval
 |
| Barna Imre |
Mond Önöknek valamit az a név, hogy
Brachfeld Szigfrid? A fiatalabbaknak valószínűleg nem sokat... Brachfeld Szigfrid zseniális humorista volt valamikor az átkosban, aki osztrák származású lévén jellegzetesen törte a magyar nyelvet. Egyik leghíresebb kabarészámában azt
meséli el, hogyan próbálta bevezetni magyarul tanuló német barátját nyelvünk rejtelmeibe (vagy dugalmaiba?). Azóta tudjuk, hogy a rakodópart lehet
teszedőpart is, a dugóhúzó pedig
rejtővonó.
Vajon lehet-e olyan számítógépprogramot írni, amely tudja mikor kell a tenni vagy a rakni, a rejteni vagy dugni, a húzni vagy a vonni igéket használni? Hol a határa az automatizálható emberi tevékenységeknek? Van már sakkprogram, ami képes volt megverni Kaszparovot, de vajon lesz-e valaha olyan program, amely képes lesz lefordítani a Háború és békét? Vagy akár megírni...?
Ezekről a kérdésekről beszélgettünk
Barna Imre író, műfordítóval, akinek nevéhez sok más mű magyarítása mellett
Umberto Eco három “egyetlen” regényének fordítása is fűződik, köztük
A Foucault-ingá-val, melyben kulcsszereplő az Abulafia nevű számítógép, amely folyton azt kérdezi:
“Tudod a jelszót?”
