Kényelmetlen érzés csiklandozza lelkiismeretemet a hangzatos szólamokkal kapcsolatban: azért emlegetjük ezeket, hogy elhárítsuk magukról a felelősséget. Amikor azt mondjuk valamely sorscsapásra:
"Isten nem ver bottal" - tulajdonképpen azt akarjuk érzékeltetni: e sorcsapás megtörténtéhez nekünk az égvilágon semmi közünk; a helyzet tőlünk függetlenül alakult ki, mi csupán annyit tehetünk, hogy szenvedő ábrázattal viseljük a következményeket.
Ezt éreztem Szalay Dániel cikkét olvasva a kis „i” nagy „I” kérdéséről (Internet Kalauz, 2000. június), aki idézettel kezdi írását:
"Nyelvében él a nemzet!" Vállalva a fejemre zúduló átkokat, kénytelen vagyok elmondani: szerintem ez egy üres szólam; s ezzel nem az igazságtartalmát, hanem a neki tulajdonított jelentés érvényességét kérdőjelezem meg. Érvénytelen szólam, mert a személyes felelősséget áthárítja a megfoghatatlan, általánosított nemzetre, mintegy azt hangsúlyozva, hogy én, szegény szerencsétlen tagja a nemzetnek, egyedül nem tehetek semmit, szemben a nemzet intézményes képviselőivel, az állammal, az egyházzal, az iskolával, akik nem tanítják meg a gyerekeket magyarul; és szemben a nemzet testén élősködő bankokkal, internetszolgáltatókkal, szoftvergyártókkal, akik pedig módszeresen rombolják a nyelvet. Érvénytelen szólam, mert eredeti szövegkörnyezete ma már nem közismert, így az eredeti gondolat sem, mely egyébként Horváth Cyrilltől, a budapesti piarista gimnázium egykori igazgatójától származik - aki mellesleg posztját az 1848-49-es szabadságharc leverése után, az akkori hatalom támogatásával töltötte be -; és így hangzik:
"...hogy nyelvében él a nemzet, s hogy a nemzetek dicstelenül s örökre csak úgy enyészhetnek el, ha önmaguk lemondanak életükről, jogaikról, s tunya tespedéssel hanyagolják el önerőik kifejtését s megizmosodását". Ugye mennyire más így az értelme? Persze ezt csak egy
kollaboráns paptanár mondja, de talán éppen ez a lényeg: a sértett emigráció helyett ő inkább maradt a helyén, s figyelmeztette diákjait, "...hogy a nemzetek dicstelenül s örökre csak úgy enyészhetnek el, ha önmaguk lemondanak életükről, jogaikról, s tunya tespedéssel hanyagolják el önerőik kifejtését s megizmosodását". Nem hiszem, hogy e jámbor szerzetes ezzel azt akarta volna mondani, hogy utcára kell vonulni a Habsburg uralom németesítő politikája ellen; Cyrill atya a "tunya tespedés" ellen szólt, azaz önmagunkkal szembeni harcra szólított. (Mellesleg, aki olvasta az
Internet Kalauz éppen egy évvel ezelőtti számában a Gazda Istvánnal készült beszélgetést, tudhatja, hogy a Bach-korszakról tanított, az oktatás erőszakos németesítéséről szóló fejezet: történelmi legenda; ugyanis 1850. és 1859. között egyetlen darab német nyelvű tankönyv sem jelent meg Magyarországon, csak az erről szóló rendelet született meg.)
Miként lehet mindezt a mára alkalmazni? Például úgy, hogy kapcsoljuk ki a
leggyakrabban használt szövegszerkesztő nyelvi és nyelvtani ellenőrző szolgáltatását, és próbáljunk meg magunktól helyesen írni! (Ettől még ellenőrizhetjük magunkat pl. az F7-es billentyű lenyomásával.) A javításokban gyakran előforduló nyilvánvaló hibákat könnyű kiszűrni, de a program rendszeresen kijavít olyasmit is, amit ösztönös nyelvérzékünkkel helyesen írunk le, de hallgatunk a szoftver javaslatára, és hagyjuk magunkat átverni. Ilyenkor nem kéne tunyaságba süppednünk, és ha magunk bizonytalanok vagyunk, hát emeljük le a polcról az
analóg kultúra idejéből ránk maradt helyesírási tanácsadót, és nézzük meg mit ír!
Más kérdés, hogy a nyelv nem merev képződmény, hanem folyamatosan változik, igazodik a gondolkodás fejlődéséhez, fogalomkincsünk bővüléséhez; tehát a tanácsadó szótár nem mindig tud eligazítani. Ugyanakkor vannak szabályok, amik a változásoktól függetlenül érvényesek - és most jutottunk el a kiinduláshoz, az
internet írásmódjához. E szót a
leggyakrabban használt szövegszerkesztő hetes verziója nem az
Internet, hanem az
interned vagy
internét kifejezésekre javítja, és csak a következő kiadásba került be a nagy „I”-s változat. Elképzelhetőnek tartom, hogy a helyesírási javítóprogram készítői megkérdeztek egy nyelvészt, mielőtt állást foglaltak az
Internet mellett, viszont az is valószínű, hogy a megkérdezett nyelvész nem sokat tudott a világhálóról; ezért ha azt javasolta, hogy az internetet írjuk nagybetűvel, azt azért tette, mert meggyőzték róla: az egy önállóan létező, jól körülhatárolható egységes szervezet (vagy szerkezet, intézmény, szolgáltató stb.) hivatalos neve. Márpedig ez nem igaz: nem létezik a világon egy valami, amit - és kizárólag csak azt - internetnek hívnának. Sok millió számítógép van, összekötve egymással különböző technológiák és szolgáltatók által; ennek a rendszernek különböző darabjai különböző tulajdonban vannak, eltérő az elnevezésük, és így együtt alkotják az internetet. Amennyiben az internet nagybetűvel írandó, akkor az internetre kötött számítógép is, hiszen éppúgy része a rendszernek, mint a drót, a kommunikációt megvalósító protokoll, vagy maga a szolgáltató (akinek elnevezése egyébként magától értetődően nagybetűvel írandó). A tulajdonnevek írásmódjára vonatkozó másik fontos szabály, hogy ha a nevezett tárgyra nem a pontos nevével utalunk, akkor nem használhatunk nagybetűt. Tehát a
belvárosi önkormányzat nem írandó nagybetűvel, de a
Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzata igen. Azaz attól még, hogy az internet kisbetű, az
Internet Szolgáltatók Tanácsa Egyesület nagy (más kérdés, hogy ha a gázszolgáltató egy szó, akkor az internetszolgáltató is); de az ISZT köznyelvi elnevezése, az
internetszolgáltatók tanácsa megint csak kicsi.
Meggyőződésem: az internet minden kétséget kizáróan internet és nem Internet. A helyes nyelvhasználat nem többségi kérdés. Attól még, hogy mindenki Karácsonyt ír (legalábbis a rendszerváltás óta, puszta túlbuzgóságból) karácsony helyett, nem kell bambán bégetve ballagnunk a nyáj után. Cyrill atya patetikussá csépelt gondolatának elfeledett második fele éppen erre szólít fel minket: lázadásra a tunyaság ellen, és helyes írásra (különírva és nem külön írva!) a rossz helyesírással (egybeírva!) szemben. Mert a nemzet nyelve mindannyiunk nyelve, külön-külön. Ahogy egy
korszerű szerző, Müller Péter Sziámi írta a
Mária evangéliumá-ban:
„Egész népem sorsa itt van most a számban
Amit végigéltünk, s amit sok ősöm mondott,
Fogaim közt hordom a gyökeret s a lombot.”
(Az írás nyomtatásban az Internet Kalauz 2000. júliusi számában jelent meg.)
