Az újságíró afférja az igazsággal

Az újságírói pályát 1984-ben kezdtem egy megyei lap gyakornokaként, és bár klasszikus sajtómukát nagyjából hat éve nem végzek, a mai napig ezt a szakmát tekintem leginkább az identitásom részének. Több száz cikk, interjú, filmkritika, rengeteg rádiótudósítás és riport, mintegy kétszáz órányi - jelentős részben élő - tévéadás, három nagy és több kisebb dokumentumfilm van a hátam mögött. A szakma majd mindegyik válfajában kipróbáltam magam. Generációm számára még fontos (volt?) a munka - legyen az írott betű, kép vagy csak hang - megformáltsága: nyelvhelyesség, helyesírás; kép, hang minimum legyen rendben, de lehetőleg illeszkedjen a tartalomhoz, fejezzen is ki valamit.

Félreértés ne essék: nem óhajtok siránkozni, hogy régen jobb világ volt! Nemrég hallottam egy konferencián Uj Péter (Index.hu főszerkesztő) előadását arról, hogy az internetes újságírásban egyszerűen nincs idő arra, hogy az elütésekre, helyesírásra satöbbire odafigyeljenek; és ezen nem szabad fennakadni, mert míg régen hatalmas apparátus kezén mentek át az írások, mire végérvényesen és megváltoztathatatlanul nyomtatásba kerültek, addig ma percek alatt állnak össze a cikkek - amik többé nem is csak cikkek, hanem posztok, bejegyzések, kommentek stb. -, és bármikor lehet még a megjelenés után is módosítani rajtuk. (Más kérdés, hogy általában nem teszik.) Uj Péternek igaza van, és a többség - mivel nyilván nem szakmai szemmel olvas - észre sem veszi a hibák jelentős részét, azaz a tartalom, a mondandó így is átmegy. Annyiban azért vitatkoznék vele, hogy ez a fajta lazaság szerintem nem engedhető meg pl. emberek, helyek neve és művek címe esetében. Hiába voltam biztos Uj Péter nevének írásmódjában, azért csekkoltam a biztonság kedvéért (5 másodpercet vett igénybe), szerintem ezt megköveteli a másik ember iránti tisztelet.

A kérdés, ami engem nyugtalanít, az, hogy vajon ha az újságíró ilyen lazán kezeli a nyelvet, nem kezeli-e hasonló lazasággal az igazságot? Nem arra gondolok, hogy nem törődik az igazsággal, vagy netán hazudik, hanem megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet és legpontosabban tudjon meg egy adott ügyről, és azt világosan és a tényekhez hűen adja vissza? Amikor azt írja az Index - a főoldalán is hosszan megtalálható cikkben -, hogy Újra engedélyköteles az online kereskedelem, számol-e állításának súlyával, hatásával és utánanéz-e annak, amit mond? Megteszi-e azt, ami minimálisan elvárható egy ilyen témában? Szerintem sajnos nem! Valójában egyáltalán semmi mást nem tesz, mint egy sajtóközlemény alapján fogalmaz egy cikket, anélkül, hogy elmélyülne egy kicsit a témában. Mondom kicsit, egészen kicsit! Ugyanis nem igényel hosszú kutatást, pusztán figyelmes olvasást, hogy kiderüljön az egyébként névtelen szerző számára: az e-kereskedelem nem engedélyköteles! Ezt sem a cikkben is belinkelt jogszabályok, sem az apropóul szolgáló sajtóközlemény nem állítja. A cikkre reagálva a SzEK.org-nál kiadtunk egy sajtóközleményt, melyben megírtuk: nem engedélykérést, csak bejelentési kötelezettséget ír elő a jogszabály az e-kereskedők számára. A közleményt az Index is megkapta, és bár elég sok helyen megjelent az elmúlt 24+ órában, náluk nem. Miközben az eredeti, téves állítás ugyebár legalább másfél napig virított a főoldalon.

Másik, ugyancsak friss eset: tegnap felhívott egy szerkesztő a magyar királyi rádiótól. Mivel a napokban egyrészt a fent is taglalt ügy miatt, másrészt a szexshopok kapcsán a fogyasztóvédőkkel tartott egyeztetésünk miatt nagyon sok újságíró hívott lapoktól, rádióktól, biztos voltam benne, hogy most is ez a téma. Kiderült, hogy nem. Arról akar velem beszélgetni egy reggeli műsorban, hogy is áll ma Magyarországon az e-kereskedelem, úgy általában. Mondom, erről beszélgettünk 20 percig ugyanazon adó egy másik, délelőtti műsorában éppen egy hete, és hogy azt gondoltam, a sajtóközlemény miatt hív. Igenigen, azt is látta, arról is beszélhetünk, de őt az érdekelné nagyon, hogy míg külföldön az interneten szinte mindent lehet kapni, addig nálunk csak a műszaki cikkek mennek, és van ez a probléma a bankkártyákkal is, és egyáltalán, miért nem megy náluk ez úgy, mint máshol! Kérdem: mi a gond a bankkártyákkal? Hát hogy lopják őket, és hogy nem szabad megadni a bankszámla-számunkat (sic!) az interneten, meg a jelszavunkat, és egyáltalán... Nem mentem bele annak taglalásába, hogy mi a különbség a bankszámla-szám és a bankkártya-szám, valamint a bankkártya lopás és a bankkártya-szám lopás között; miért biztonságosabb (mert visszavonható!) az interneten fizetni; pusztán azt mondtam el, hogy Magyarországon is mindent lehet kapni az interneten, nem csak műszaki termékeket, bár tény, hogy az áruknál fogva ezek produkálják a legnagyobb forgalmat; hogy az e-kereskedelem árbevétele a válság ellenére is változatlanul évi 50%-kal nő, és idén várhatóan 95 milliárd forint lesz. Még telefonon keresztül is szinte kézzelfogható volt a kolléga csalódottsága, miután nem igazoltam vissza a prekoncepcióit. Mondta, hogy most lemegy a stúdióba, ahonnan el tudja készíteni a telefoninterjút és hamarosan hív. Azóta sem hívott. Biztos talált valakit, aki jobban el tudta mondani nálam, milyen veszélyes az e-kereskedelem, és menyire nem megy Magyaroszágon; tán még azt is hozzátéve, hogy ez a kormány megszorító intézkedései és kapkodása miatt van.

Az újságírónak nem kell mindenhez értenie. De ha valamiről ír, interjút, riportot, tudósítást készít, ahhoz bizony valamennyire legalább értenie kell! Szaklapnál nagyon, a közrádiónál elfogadható szinten. Amihez pedig annyi lövése van, mint egy teljesen átlagos, kistelepülési háziasszonynak, arról lehetőleg baráti társaságban se beszéljen, de műsort semmiképpen se készítsen róla!

Kapcsolódó írások:

• Az online újságírók is digitális analfabéták?
• Egyre több a hülyeség a tévében
• Sereghajtók helyett élmezőnyben a magyar webáruházak?
• A női lapozó sötétben lapozgat