Oldalak

2011. április 26., kedd

Hogy küldjünk ki naponta akár több ezer csomagot?

Mindenki tudja, hogy az a webshop, amelytől nem rendelnek, tönkremegy, de arra kevesen gondolnak, hogy az is tönkremegy, amelyiktől többet rendelnek, mint amennyit teljesíteni tud. A logisztika az egyik legfontosabb sikertényező, mert az első rendeléseket meg lehet szerezni jó weboldallal és marketinggel, de a rendelést bevétellé konvertálni, majd a vevőket elégedetté tenni és ezáltal megtartani csak jó logisztikával lehet...

Arról nem is beszélve, hogy míg a marketing fajlagos költségei annál jobban nőnek, minél nagyobb célcsoportot szeretnénk elérni, addig a jól megszervezett és átgondolt logisztika csökkenti a fajlagos költségeket, tehát növeli a hatékonyságot. A látogatót - gyakran nagy költséggel - azért terelem oda a webboltomba, hogy vásároljon. Tévedés azt gondolni, hogy a vásárlási elhatározásnál csakis az ár a döntő! Legalább ennyire fontos - pláne kurrens termékeknél, ahol nagy a verseny - a termék elérhetősége. Nem véletlenül írtam elérhetőséget és nem azt, hogy milyen gyorsan szállítjuk le a rendelést. A vevő ugyanis önmagában annak, hogy a főoldalon nagy betűkkel kiírjuk: szállítás X órán/napon belül, nem feltétlenül hisz. Sokkal többet elárul, ha az adatbázisban minden terméknél feltüntetjük, hogy raktárról vagy rendelésre szállítható, vagy netán bizonytalan a beszerzése. A kereskedő iránti bizalmat tovább növeli, ha a készleten lévő árunál azt is odaírjuk, hogy hány darab van. Ha úgy érezzük, hogy ez esetleg a konkurencia számára fontos információ lehet, akkor nem muszáj mindig a teljes darabszámot kiírni, bizonyos mennyiség felett elég annyit például, hogy „több mint 10 db.”, vagy „10+”.

Természetesen az ár is fontos tényező, de ilyenkor nem csak a termék árával kell kalkulálni, hanem a szállítási díjjal is. Nincs ökölszabály arra, hogy összegszerűen mekkora legyen a szállítási díj, hiszen ez termékcsoportonként változik, viszont főszabályként megfogalmazhatjuk, hogy a vevő nem tolerálja, ha úgy érzi, a szállítási díjból is hasznot húz a kereskedő. A díjnak tehát reálisnak kell lennie: igazodnia kell a saját piacunk áraihoz és szokásaihoz, valamint arányosnak lennie a termék árához illetve a nyújtott szolgáltatáshoz képest. A konkurencia árainak figyelembevételénél mindig vizsgáljuk meg a vásárlás teljes költségét (TCO) is, hiszen az alacsony díjú vagy ingyenes szállítás általában magasabb termékárakhoz társul.

Meglepve tapasztalom nagyon sok e-kereskedőnél, hogy egyetlen, vagy esetleg kétféle szállítási módot kínálnak csak a vevők számára. Ennek egyik lehetséges oka, hogy így egy szállítónál magasabb csomagszámot, következésképp alacsonyabb árat tudnak elérni; de gyanúm szerint a restség is közrejátszik. A hagyományos postai szállítás döbbenetesen visszaesett, pedig a posta minden hibája ellenére némely szempontból behozhatatlan előnyökkel rendelkezik. (Elég, ha csak a majd minden településen megtalálható postahivatalra gondolunk.) De félreértés ne essék: senkit sem akarok arra biztatni, hogy álljon át postai szállításra! A postát alternatívaként kell felkínálni, és a döntést a vevőre bízni!

A bankkártyás fizetésről már írtam korábban, csak arra hívnám fel ismét a figyelmet, hogy egy magára valamit adó e-kereskedő számára kötelező a bankkártya elfogadása. Olyan cégnél, ahol nem lehet kártyával fizetni, jómagam nem is vásárolok, és valószínűleg egyre több lesz a hozzám hasonló dogmatikus vevőből.

Axióma, hogy az a vevő ér legtöbbet, aki újra és újra vásárol. Arra viszont már kevesebben gondolnak, hogy az ismételt vásárlás szinte teljes egészében azon múlik, mennyire volt elégedett a vevő a teljesítéssel. A vevői elégedettséget pedig a következő szempontok határozzák meg:
  1. a vevő pontosan azt kapta, amit rendelt és azon az áron, ahogy megrendelte
  2. nem kellett a vevőnek a rendelés után semmit tennie (érdeklődés, hogy hol az áru, valamilyen módosítás elfogadása stb.)
  3. a vállalt szállítási időn belül érkezett meg az áru
  4. a kézbesítővel (futárral vagy postással) is minden rendben volt
  5. az esetleges észrevételeket és panaszokat a kereskedő jól kezelte.

A fenti szempontok pozitív teljesülése egy kivétellel (panaszkezelés - bár az is részben) a logisztikán múlik. Az első kettő alapvetően, a harmadik és negyedik részben, az ötödik teljes egészében a saját tevékenységünk, folyamataink függvénye. A pontos, kifogástalan teljesítéshez a beszerzés, a készletezés és a komissiózás folyamatainak kell jól szervezettnek, átgondoltnak lenniük. Ennek titka, ha a folyamatokat munkafázisokra bontjuk, és azok minden elemét úgy építjük fel, hogy maradéktalanul támogassa az utána következő fázist. A tervezést mindig visszafelé, a rendelés kiszállításától az áru beszerzése felé haladva végezzük. Fontos, hogy csak az utolsó fázis, a komissiózás funkciója az egyes vevői rendelések kielégítése! Az összes többi fázisnál már a rendelések összessége - a következő fázis kiszolgálása - számít, így minden eszközt és erőforrást ennek figyelembevételével kell megtervezni. Ha így teszünk, akkor a rendelések számának növekedése nem fog minden fázisban azonos terhelésnövekedést okozni, tehát ha a rendelési mennyiség duplájára nő, nem kell az összes erőforrást is kétszeresre növelni. Annak idején a saját cégemnél (Netpiac.hu) három ember dolgozott a belső logisztikai folyamatokon (beszerzés, készletezés, komissiózás), ők átlagosan naponta 300-350 db. DVD-rendelést kezeltek, de a karácsonyi időszakban ez a tízszeresére is felment, amit egyetlen plusz ember felvételével - meg persze némi túlórával - tudtunk teljesíteni.

A rendeléskor vállalt szállítási határidő betartása a saját folyamatainkon túl függ a szállítócégtől is, ahogy a futár munkájának minőségét is a cég munkaerő-politikája határozza meg. Az, hogy a futár udvarias-e, időben érezik és nem próbálja meg átverni a vevőt, nem rajtunk múlik, de az, hogy kap-e megfelelő információkat, pontos-e a címzés, van-e háttértámogatás, már igen. Nincs olyan cég, aki tökéletesen dolgozna! A teljesítések 1-2%-ánál előfordulnak hibák, ám a vevő elégedettségét még hibás teljesítésnél is meg tudjuk szerezni, ha a hibát elismerjük és nagyon gyorsan orvosoljuk. Persze jót tesz a kompenzáció is, aminél nem annyira az érték, inkább a gesztus a fontos.

A fentiek remélhetőleg minden reménybeli e-kereskedőt meggyőztek arról, hogy a logisztikával nem elég akkor foglalkozni, ha majd lesz rendelés, mert ha így állunk hozzá, tényleg nem lesznek logisztikai problémáink, mivel nem lesz rendelésünk sem.

(Erről a témáról is lesz szó május 5-6-án a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián.)

2011. április 20., szerda

Hogyan küldjünk önéletrajzot?

A közelmúltban egy ügyfelemnek kerestünk középvezetői pozícióba két új embert. Nem először csináltam ilyesmit, de újra és újra meglepődöm azon, amit tapasztalok. Röviden leírom a tanulságokat, illetve azt, szerintem hogy kell egy álláshirdetésre jelentkezni - bár megmondom őszintén, az asztalnak még sosem ültem a másik (álláskeresői) oldalán.

Az állásokat meghirdettük több állásportálon. Első körben leírtuk az elvárásokat és vártuk a jelentkezéseket, felkészülve, hogy ha túl sok a jelentkező, több szűrőt is alkalmazni fogunk. A két hirdetésre összesen 264 db önéletrajz érkezett. Bár biztos vagyok benne, hogy az interneten ezer helyen vannak leírva tanácsok arról, hogy kell elküldeni egy önéletrajzot, és a jelentkezők egy része valószínűleg mindenféle államilag támogatott esélynövelő-tréningeken is részt vett, ahol ilyesmit is oktatnak, az összkép mégis kétségbeejtő volt.

Nézzük, először is, szerintem mik az alapvető elvárások egy álláspályázat esetében (jelentkezés csak emailben):
  • az emailt saját postafiókból küldjük, ahol a küldő nevénél a saját nevünk jelenik meg, és nem az például, hogy Putyó (ha nagyon kekec akarok lenni, akkor az ingyenes postafiók sem támogatott)
  • az email tartalmaz egy rövid szöveget, pl. "Mellékelten küldöm jelentkezésemet a ... álláshirdetésre", aláírás, benne email-címmel és telefonszámmal
  • friss önéletrajzot küldünk és esetleg egy motivációs levelet, de ha az csak pár sort tartalmaz, akkor jobb, ha magába az önéletrajzba és az emailbe írjuk bele
  • a melléklet formátuma kizárólag PDF legyen! (Ha magamnak keresnék munkatársat, minden DOC formátumú önéletrajzot kapásból törölnék.)
  • a mellékelt fájl neve a saját nevünkkel kezdődjön, pl.: gipsz_jakab_cv.pdf
  • célszerű fényképes önéletrajzot küldeni, akkor is, ha netán ezt külön a kiírásban nem kérték
  • a fényképet ne a levélhez mellékeljük külön, hanem legyen benne a PDF-ben
  • a kép mérete legyen optimalizálva, a teljes fájl együtt semmiképpen se legyen több 500 KB-nál, de célszerű, ha inkább 200 körül alakul (egy 2 megapixeles kép mérete 1-2 MB körül van, de az egyre több megapixelt tudó gépek tulajdonosai sokszor az alapértelmezett, akár 5-10 MB-os képet eredményező beállításokat használják, amiből már kitűnő óriásplakátot lehet nyomtatni, de nem valószínű, hogy egy munkáltató ezt szeretné)

A beérkezett 264 emailből mindössze 2 db tartalmazott PDF formátumú önéletrajzot, az összes többi DOC volt. Nagyjából harmaduk mérete haladta meg a 2 MB-ot, ebből 8 db volt 4-7 MB között és egy 12 MB-os is érkezett, amit megtekintés nélkül töröltünk. Elég sok levélhez volt külön képmelléklet, köztük néhány egzotikus darabbal.

Jó hír, hogy a zöm azért írt pár sort az emailbe, viszont akadtak néhányan, akik melléklet helyett mindent a levélbe írtak. A mellékletek elnevezése terén már meglehetősen tragikus a helyzet: alig akadt olyan, aki a nevét beleírta volna a fájlnévbe, viszont dögivel voltak olyasmik, mint önéletrajzúj, cv_móni, pistiönéletrajz, cv, és a meglehetősen modoros Curriculum Vitae is előfordult. Tucatnyi levélről egyszerűen lemaradt a melléklet, vagy hibás volt a csatolmány.

Ilyen mennyiségű önéletrajzot sokáig tartana kézzel feldolgozni, egyszerűbb az értékelési szempontok alapján egy kérdőívet készíteni és azt kitöltetni a jelentkezőkkel. Mi is ezt tettük: levélben kértünk meg mindenkit, hogy a gyorsabb feldolgozás érdekében legyenek szívesek a mellékelt linken található online kérdőívet kitölteni. Tíz egyszerű, főleg tesztkérdésre kellett válaszolni, amit mindössze 83-an tettek meg, azaz kevesebb, mint a jelentkezők egyharmada. A többiek vajon már ekkor feladták? Vagy nem tudták megoldani a feladatot? (Főleg olyan kérdésekre kellett válaszolni, amik az önéletrajzból is kiderültek.)

A kitöltők közül akadt olyan, aki kinyomtatta  a képernyőt, papíron bejelölte a válaszokat, beszkennelte majd úgy küldte el. Olyan is volt, aki ugyanezt fejlettebben tette meg: a kérdőívet átmásolta egy DOC-ba, ott töltötte ki és így küldte el a fájlt. Ehhez a két esethez nem fűznék további kommentárt, ahogy az sem sem sok szót érdemel, aki néhány válaszhoz azt írta be: "benne van az önéletrajzomban".

További érdekes összefüggés: azok közül, akik gigaméretű emaileket küldtek, senki sem került be az értékelés végén abba a kb. 35 nevet tartalmazó listába, amelyből kiválogattuk az interjúra behívottakat, pedig az email mérete nem volt szempont az értékelésnél. A meghirdetett állások nem kívánnak különösebben extra informatikai tudást, a cég is offline szereplő, ám úgy tűnik, a digitális írástudás (vagy intelligencia?) szintje összefügg az egyéb alkalmassági tényezők terén mutatott képességek szintjével.

2011. április 11., hétfő

Smartmobil - élmény veled vásárolni?

Mindenki próbál rájönni, mivel lehetne nagy bizniszt csinálni a mobil-iparágban. A GSM-rendszerű mobiltelefon történetének 17 éve alatt több konjunktúra is volt, de sosem volt ekkora lendület, mint ma. A Smartmobil konferencián tartott előadásom szöveges változata.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) becslése szerint 2015-re a világ népességének fele harmadik generációs (3G) telefont használ majd - írta meg az Index. Ez azt jelenti, hogy kialakul egy több mint hárommilliárd embert összefogó globális piac, amit egyetlen - bár nem egységes platformot használó - eszközön keresztül el lehet érni. Úristen - mondják egymásnak a vállalkozó szellemű, nagyot álmodni merő fiatal fejlesztők - képzeld el, ha a felhasználók egy ezrelékének el tudsz adni valamit csupán egy dollárért, akkor azzal már több mint hárommillió dollárt kereshetsz!

Az első kérdés, ami felmerül: miért kéne másképp gondolkodni, ha mobilon szeretnék üzletet csinálni, mint interneten? Elvégre a mobilon keresztül is ugyanaz a világháló érhető el, ráadásul ahogy terjednek az egyre jobb képernyőfelbontású eszközök, úgy egyre inkább nem lesz különbség. Az eltérés a felhasználás körülményeiben keresendő: ahhoz, hogy sikeres alkalmazást, tartalmat fejlesszünk mobilra, vagy a webáruházunkat optimalizáljuk rá, elsősorban meg kell értenünk a mobil-felhasználót.

A GSM rendszerű mobilszolgáltatás 17 éve érhető el Magyarországon (mellesleg én is azóta vagyok előfizető). Ma több mobil-előfizetés van, mint ahány lakos az országban. Nálunk a családban is mindenkinek van legalább egy készüléke, de a legnagyobb lányomnak és nekem például kettő, és mindkettőnk egyik telefonján van internet-elérés is. Nézzük, mi történt az alatt a 17 év alatt, amíg eddig eljutottunk!

A mobilt történetének már a huszadik századi részében sem csak telefonálásra használtuk, bár a fő alkalmazási terület még ez volt. Ezt mutatja az elnevezések fejlődése is: a rádiótelefon, mobiltelefon, maroktelefon, bunkofon vagy a ma már szinte régiesnek ható hordozható telefon egyformán tartalmazzák a telefon megjelölést. A telefonálás mellett gyorsan elterjedt az SMS, illetve már az első készülékek is kínáltak néhány egyszerű alkalmazást: ébresztést, számológépet, jegyzetet és nagyon kezdetleges játékokat. A kilencvenes évek vége felé pedig megjelent az email is, bár először csak úgy, hogy SMS-értesítést kaphattunk a bejövő e-mailekről, benne a feladóval, a tárggyal és az üzenet első néhány mondatával. A huszonegyedik században megérkeztek a fejlett alkalmazások, a készülékünk fokozatosan szórakoztató-központtá vált: az egyre szofisztikáltabb játékok mellé jött az MP3 lejátszó, rádió, kamera, valamint feladatszervező, dokumentumkezelő, navigáció és egyéb alkalmazások tömkelege. A legnagyobb ugrást persze a mobilinternet jelentette, amely nem csak a bárhol, bármilyen helyzetben történő internetezést tette lehetővé, hanem azt is, hogy az olyan alkalmazások, mint a Skype, Facebook vagy MSN segítségével folyamatosan jelenlegyünk a hálón. Ennek a fejlődésnek köszönhetően rövidült le a név is, és lett a mobiltelefonból egyszerűen csak mobil, vagy újabban smartmobil, okostelefon – ami elől nyilván előbb-utóbb el fog tűnni az okos, mert mindegyik készülék okos lesz. (Illetve biztos marad néhány igen egyszerű szerkezet a kínálatban, de valószínűleg inkább ezek lesznek megkülönböztetve, mondjuk így: butatelefon.)

Korán megjelentek az üzleti, kereskedelmi lehetőségek is. Először jött az emeltdíjas hívás és SMS, aminek segítségével különféle mikrofizetéseket lehet megvalósítani; ezek eredményeként született meg a mobilparkolás, autópályamatrica- és mozijegyvásárlás, de egy csomó egyéb szolgáltatás üzleti modelljét is ez segítette világra (pl. pay-tv). Általánossá vált az SMS használata a banki tranzakciók visszaigazolásánál vagy jóváhagyásánál, de ma már SMS-ben figyelmeztetnek a lejárt jogsira, a befizetendő villanyszámlára vagy a közelgő szervizre is. Rövid, de meredeken emelkedő konjunktúra volt a csengőhang és háttérkép biznisz, előképeként a ma virágzó alkalmazás-biznisznek. Végül az internet egyre teljesebb értékű mobilos használata elméletileg mobilon is elérhetővé teszi mindazt, ami a weben van, így az e-commerce és m-commerce (mobil-kereskedelem) fokozatosan összeforr.

A lehetőségek hatalmas tárházából vajon mi a legnagyobb siker? Mire használjuk legtöbbet a mobilunkat? Nos kérem, bármily meglepő, de SMS-ezésre. Ma világszerte 200 ezer SMS-t küldenek el minden másodpercben, ami a 2010-es adatok szerint 6,1 billió SMS-t jelent egy év alatt. Ráadásul szó sincs hanyatlásról: a forgalom dinamikusan nő, 2007-ben még csak 56 ezer SMS-t küldtünk másodpercenként! (Forrás)

Mi lehet az SMS elképesztő sikerének a titka? Egyrészt nyilvánvalóan az, hogy a működése nagyon egyszerű - még a billentyűzet-macera ellenére is -, nem igényel semmilyen beállítást, telepítést, minden telefon alapból tudja. Másrészt az SMS kitűnően igazodik az egyre inkább széttöredező időnkhöz. A mai ember folyamatosan mozgásban van és az élete tele van rövid, gyors tevékenységsorozatokkal: bevásárlás, ügyintézés, csekk-befizetés, gyerekért az oviba menés, nyárigumi-csere és így tovább. Ráadásul ezek a tevékenységek sok szervezést, organizálást igényelnek, egyeztetni kell a férjjel-feleséggel, főnökkel, szülővel, gyerekkel. Az SMS kitűnően alkalmas erre, illetve arra, hogy akkor írjunk, olvassunk, válaszoljunk, amikor épp várunk valamire: hogy a villamos odaérjen, a lámpa zöldre váltson, valamilyen sorban mi következzünk. Végül, amit nagyon sokan használnak, azt előbb-utóbb mindenki használni fogja. Volt ismerősöm, aki minden SMS-re telefonhívással válaszolt, de idővel rájött: az emberek azért írnak SMS-t, mert a választ is abban szeretnék megkapni, mivel nincs idejük beszélgetni. Számomra mindebből az következik, hogy azok az alkalmazások, e-commerce megoldások lesznek sikeresek, amelyek képesek a fenti paraméterekhez igazodni: azaz nagyon egyszerűen használhatók, nem kell hozzájuk speciális tudás, és nem kell őket telepíteni; a használatuk (azaz egy lezárt ciklus, egy tranzakció, egy megkapott válasz-információ) nem fog egy-két percnél több időt igénybe venni, vagy ha mégis, bármikor tetszőlegesen folytatni lehet a folyamatot. Röviden összefoglalva: ha a siker felé vezető utat keressük, akkor menjünk a mozgás felé, ami elég kézenfekvő gondolat, hiszen a készülék neve is ez: mobil.

Amikor az ember (fogyasztó, vevő) úton van, folyamatosan vásárlása ösztönző impulzusok érik. A reklámzaj elképesztő méreteket öltött: már hirdetés van az összes megszokott hely mellett olyan egzotikus felületeken is, mint a férfivécében a piszoár teteje (lányoknál hol?), vagy a benzinkútnál a töltőpisztoly. Túl kézenfekvő a mobilra, mint reklámhordozóra tekinteni. Ebben a reklámzajban kellene hallható üzenetet produkálni! Valószínűsítem, hogy önmagában reklámmal ezt nem lehet elérni. Olyan eszközöket kell a felhasználók kezébe adni, amik kielégítik néhány alapvető igényét: segítik eligazodni (hol van legközelebb mozi?), releváns és hitelesnek bizonyuló információkat kap (a mozi tényleg ott van), amiket azonnal tud használni (a moziban játszott filmeket is látja már a mobilon, sőt, jegyet is tud vásárolni); mindezt nagyon egyszerűen és lehetőleg saját kezdeményezésre. Az infók, amikre a felhasználónak szüksége lehet, főleg ad-hoc igények, impulzusvásárláshoz kapcsolódhatnak és enyhíthetik a döntési kényszer nyomását azzal, hogy kontrollt adnak a fogyasztó kezébe: pl. egy akciós termék árát le tudja ellenőrizni, hogy tényleg az a legjobb ár, vagy a neten, vagy esetleg néhány sarokkal odébb egy másik boltban olcsóbban kínálják ugyanazt. Műszaki termékeknél érdekes lehet a termékinformációk ellenőrzése, hiszen két látszólag nagyon egyforma tévé vagy notebook között komoly eltérések lehetnek a műszaki paraméterekben.

Ha elterjednek az ilyen jellegű szolgáltatások, az új kihívás elé állítja a hagyományos kereskedőket, mivel a mobil egyrészt lehetőség, másrészt veszély. Lehetőség, amennyiben a vevőt egy jól kommunikált információval be tudjuk hozni a boltba, veszély, amennyiben a vevő ott van nálunk, és a konkurencia tudja elhívni magához mitőlünk. Az e-kereskedők számára pedig a folyamatosan mozgásban lévő felhasználó lehetőséget és veszélyt egyaránt magában rejt, attól függően, hogy az e-kereskedő a bolti árakhoz és szolgáltatásokhoz képest tud-e többet, jobbat kínálni.

Az m-commerce ismét izgalmasan átrendezi a kereskedelmi értékeket. A hagyományos bolti kereskedelemben az üzlet egyik fő értéke a fizikai elhelyezkedése volt, tekintve, hogy ha valaki megvette a városközpont legjobb telkét és oda felépített egy plázát, akkor azt a helyet végérvényesen lefoglalta, senki más nem tud oda már még egy plázát építeni. Az e-kereskedelemben a telek szerepét a domén vette át, de egy sikeres név lefoglalása korántsem jelent már akkora üzleti előnyt, mint egy fizikai terület lefoglalása. Az m-commerce-ben fordul a kocka: itt már nem annyira az számít, hogy - akár a fizikai, akár a virtuális téren belül - hol van a bolt, hanem sokkal inkább az, hogy hol vagyok én, a vevő, zsebemben a mobilommal.

Ahogy 15 évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy még ma is az SMS lesz a leggyakrabban használt mobilos szolgáltatás, most sem lehet még tudni, tíz-tizenöt, de akár csak öt év múlva mi lesz a nyerő. Valószínű, hogy akkor tud sikeres lenni egy alkalmazás, ha a fent sorolt funkciókat rendkívül egyszerűen valósítja meg: a termékeket azonosítja vonalkód, RFID vagy akár a termék címkéje, sőt, képe alapján; a felhasználó helyzetét megállapítja GPS segítségével, és a vágyainkat is kitalálja az eddigi viselkedésünk, vásárlásaink alapján (lásd: ajánlórendszerek). A technológiai fejlődés szárnyakat adhat vágyainknak, de a lényeg nem az eszközfejlesztés, hanem az üzleti innováció: ugyanis a globális mobil jövőről szőtt álmokat csak azok fogják tudni megvalósítani, akik mindehhez megtalálják a működőképes üzleti modelleket is. Nagyon sok dolog van a világon - a villanyautótól a szagos tévéig -, ami technológiailag már régóta lehetséges, de üzletileg nem.

2011. április 3., vasárnap

A pénz gazdát keres

Érzésem szerint az elmúlt időszakban határozottan felerősödött a befektetők érdeklődése az e-kereskedelem iránt. A téma állandóan szerepel a szakmai diskurzusban: többek között beszéltünk róla az Internet Hungary-n, a SzEK-klubban, és igen izgalmas formában fog szerepelni a VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián is május 6-án.

Utólag csak a sikeres befektetéseknek van nagy visszhangja, de amikor az első üzleti angyalok a Vatera, a Netrisk vagy a Bookline mellett döntöttek, számos más lehetőség is szerepelt a listájukon. Visszanézve azt hihetné az ember, csak választani kellett - pedig pont ez a legnehezebb: kiválasztani azt, aki majd jól veszi az akadályokat és tényleg igazán sikeres lesz. A mai kezdő kis cégek között is ott lapulnak a jövő nagy üzletei, épp csak azt nem tudni, hogy a sok százból melyik az a kettő-három.

A fokozódó befektetői figyelem megjelenési formái közé tartoznak a különböző pályázatok és versenyek, ahol startup cégeknek kínálnak lehetőséget a bemutatkozásra. Idén tavasszal két ilyen kezdeményezéssel is találkoztam: az egyik a startupok támogatásában egyébként is élen járó Colabs projektje, az Elevator Pitch Competition, amelynek eredményeképpen tavaly már 5 vállalkozásba összesen 1 milliárd forintot fektettek magán- illetve kockázati-tőke befektetők; a másik az idén először induló Webcredit Online Üzleti Projekt Verseny, amely olyan szakmai támogatókat tudhat maga mellett, mint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ. Szembetűnő azonosság, hogy mindkét kezdeményezés kifejezetten a startupokat célozza meg, aminek egyértelműen az az oka, hogy ott lehet óriási nyereséggel kiszállni, ahol a befektető már a kezdeti fázisban megjelent, felismerve a siker lehetőségét. Ha megnézzük a Vatera vagy a Netrisk példáját, jól látszik, hogy azok kerestek a legjobban, akik 5-6 évvel ezelőtt, még a felfutási szakasz előtt, viszonylag kis tőkével szálltak be.

Hallottam olyan vállalkozói véleményt, miszerint azért nem vesz részt ilyen versenyeken, mert fél, hogy ellopják az ötletét. Ahogy korábban is írtam: a vállalkozók gyakran túlértékelik az ötletek jelentőségét és nem értik, a befektetők miért nem hajlandóak hatalmas összegekkel finanszírozni a bizonytalan kilátású elképzeléseket. Persze, kellenek a jó ötletek is, de a sikerhez az ötlet önmagában még kevés, számos egyéni, szervezeti és üzleti kihívásnak is meg kell felelni menet közben.